A LUMIÉRE FILMISKOLÁT hat évvel ezelőtt azzal a céllal hoztuk létre, hogy megmutassuk, van létjogosultsága egy új, független szakképző intézménynek a már létező filmiskolák mellett is. Iskolánk elindítását sok évtizedes szakmai- és oktatói tapasztalatunk, kapcsolatrendszerünk és viszonylag jelentős magántőke bevonása tette lehetővé.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy ISKOLÁT szerettünk volna alapítani, nem pedig tanfolyamokat hirdetni.

Mivel hosszú távra tervezünk, nagy jelentősége van számunkra a fenntarthatóságnak, melyet alapvetően az intézmény iránti bizalom megalapozásával, s folyamatos erősítésével igyekszünk biztosítani. Működésünkben éppen ezért már a kezdetektől a legnagyobb figyelmet a diákok, a tanáraink és a szakmai partnereink iránti kölcsönös bizalom megteremtésére fordítottuk

Koncepció

Képzési céljaink meghatározásakor az aktuális filmipari helyzetből, tehát a szakember utánpótlás jelenlegi tényeiből indultunk ki. Első körben azoknak a hiányszakmáknak a képzését szerveztük meg, amelyek korábban a magyar- és a külföldi filmek gyártásában is rendszeres fennakadásokat okoztak (segédoperatőr, rendezőasszisztens, scripter, vágóasszisztens).

Közösségépítés

Nem eresztjük el végzett hallgatóink kezét. Létrehoztuk a Lumiere zárt csoportot, amelyben munkalehetőségeket, és filmes információkat osztunk meg a diákjainkkal, és örömmel tapasztaljuk, hogy ők is egymással.

Célok és módszerek

A Lumiére-brand felépítésében kitüntetett helyet kapott a szakmánk iránti szenvedély élményének, valamint a szakemberek iránti személyes tiszteletnek a pedagógiai átadása olyan módon, hogy ezeket a tapasztalatokat az oktatóink a filmessé válás módszertanába is beépítik. Ez tulajdonképpen a filmkészítői attitűd definiálása, aminek minden szak tematikájában fontos helye van.

Megérkeztél a filmiparba - a mértékadó filmiskola segítségével!

A Lumiére biztosítja a szükséges skillek- és a kapcsolatrendszer megszerzését. Tanáraink és együttműködő partnereink, valamint a filmesgyakornok.hu program együttes hatásaként a szorgalmas és tehetséges diákjaink valóban integráns részévé válnak a hazai- és nemzetközi filmgyártásnak.

TAVASSZAL INDULÓ KÉPZÉSEINK

JELENTKEZÉS

Kérjük, ha üzensz nekünk, add meg a pontos adataid, hogy hatékonyabban tudjuk veled felvenni a kapcsolatot, majd válaszd ki, melyik képzés érdekel és jelentkezz, vagy csak tedd fel a kérdéseid.





*KÉRJÜK TÖLTSD KI MINDEGYIK MEZŐT

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot